Költöztetés Budapest 19. kerületében

Budapest 19. kerületében elég sűrűn megfordulunk, számos költöztetésünk és lomtalanítási megbízásunk helyszíne. Az Üllői úttal párhuzamosan lévő egyik lakótelepre hívott következő megbízónk, aki a család bővülése miatt a kis garzonjából egy nagyobb, két szobás ingatlanba költözne. Nem mondható nagynak a távolság, hiszen a pár utcára kezdődő Wekerle telep egyik kertkapcsolatos házát vásárolták meg családi fészeknek.

Az első személyes találkozás

Ha a 19. kerületben járunk biztos, hogy nem hagyjuk ki a Köki terminálban lévő hamburgerest, ahol egy jó kis lángos – kávé kombóval készülünk fel az egész napos hajrára. Ezek a közös reggelik a brigádunk „mini csapatépítése” ahol a munka megbeszélése mellett szánunk időt egymás megismerésére is. Talán ezért is vagyunk ennyire jól összeszokott csapat!

Az első találkozás reggelén sem történt ez máshogy. A jól megszokott és bevált rendszerünk alapján megérkeztünk a megbízónk lakásához. Egy 37 m2 garzon lakást kell teljesen üresre kipakolnunk. Az egész lakást végignéztük, hogy mennyi költöztető dobozzal kell készülnünk az akció napjára, illetve mennyi egyéb csomagolóanyaggal. Ahhoz képest, hogy nem túl nagy lakásról beszélgetünk, azért 2 tehergépjárművel kell megérkeznünk a költöztetés napjára.

A költöztetés napja

A költöztetés napja előtt a megbeszélt doboz mennyiség már ott várt bennünket az előszobában. A fiatal pár minden személyes holmijukat összekészítették dobozokba, a ruhásszekrény tartalmát pedig direkt, az erre a célra szánt gardrób dobozokba pakolták. Nagyon szeretjük ezeket a gardrób kartonokat, mert ezekben a ruhák szállítása sérülés és gyűrődésmentes lehet, a kényes ruhadarabokat kimondottan ezekben ajánljuk szállítani minden megbízónknak. Szerencsére nem kellett a lépcsőn levinni minden holmit a 6. emeletről, mert liftes panellakásból történt a költöztetés. A szekrényeket lapra szereltük, és az elemek méretei alapján válogatva, szintén kartondobozokban szállítottuk.

A Wekerle telepen lévő új ingatlanban már minden holmijuk kényelmesen elfér. 2 szobás kertkapcsolatos ingatlan, ahol külön autóbeálló áll a rendelkezésre, így nem kellett jelen esetben a parkolással bajlódni. A költöztetés végén, a környéken lévő kis kávézóban álltunk meg kiengedni a fáradt gőzt, egy jó erős kávéval és egy finom fagyival. Ilyenkor már lazábbak vagyunk, hiszen egy újabb elégedett megbízóval lettünk gazdagabbak, és ismét megmutattuk, mennyire jól összeszokott csapat vagyunk.

Önnek is segítünk!

Keressen bennünket bizalommal, ha költöztetésben, vagy lomtalanításban van szüksége segítségre. Csapatunk bármilyen kihívást szívesen fogad, és eddig (lekopogjuk) minden megbízást sikeresen és problémamentesen teljesítettünk. Bizalomépítő szolgáltatásunk az első ingyenes igényfelmérés, ahol a költöztetés vagy lomtalanítás minden elemét lépésről lépésre megbeszéljük. Keressen bennünket bármelyik elérhetőségünkön, és Mi készséggel állunk az Ön szolgálatába!

A koltoztetes-lomtalanitas1.hu honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás